Megint a kifutón

Sziasztok!

Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Ígértem nektek egy élménybeszámolót a divatbemutatóról.

jo14

A pénteki Stúdió színházas divatbemutatóról fogok nektek néhány sorban beszélni. Természetesen az én szemszögemből.

Most először a modellek frizuráját a szalonban készítettem el. Igazság szerint, sokkal kényelmesebb ez az opció számomra. Jó a fény, van tükör a modellek előtt, az eszközök kezem ügyében vannak. Egy adott pillanatba Annamari, a divattervező is betoppan, hogy jaj, Ildi, nem vagy éhes? Aranyos volt részéről, tudja ő, hogy morcos vagyok, ha éhes vagyok.

A modellek haja időben elkészült, szépen sorába mindenki lement a bemutató helyszínére. A fotósok meg voltak bízva, hogy sok szép képet készítsenek a frizurákról. Ezt a feladatot bravúrosan teljesítették az én távollétemben. Amint elment minden modell a Vogue szalonból én megettem a jól megérdemelt ebédem, végül pedig csatlakoztam a többiekhez. Ezen az eseményen miénk volt az egyetlen divatbemutató, mivel igazából egy táncverseny keretén belül szórakoztattuk mi (is) a közönséget. Úgy érzem, minden jól sült el. A már augusztusban is bemutatott alkalmi ruha kollekciót mutattuk be. Végül pedig mi is ki vonultunk a színpadra és meghajoltunk. Ennél a résznél mindig igyekszem nem hasra vágni magam.

A modelleknek alkalmi frizurát készítettem, mindenkinek azt, amit a haja hossza enged. A további, betűkkel illusztrált mesélés helyett hadd mutassam meg inkább a képeket. Hiszen azok magukért beszélnek.

jo1    jo2   jo5

jo6    jo7

jo13 jo12 jo10

jo3 jo8 jo10

jo9 jo6 jo3

jo1 jo5

Kívánok nektek szép álmokat. Ne feledjétek: szombaton, november 2-án újabb divatbemutató a Scarlet caffe-ban. Ha egy finom bor mellett kedvetek van megtekinteni minket, szívesen látunk.

Puszifelhő         jo11

Sziasztok!

Sajnos elég rég nem írtam Nektek újdonságokat. Ennek is oka van. Mégpedig az, hogy, amint már említettem beköltöztem a szalonba, ott meg nincs lehetőségem internetezni. Bejegyzéseim szeretem tartalmasra szerkeszteni, úgy, hogy a benne levő információknak értéke legyen, vagy legalább újdonságot közöljek. Eljött az ősz, vége a nyárnak, a szabadságoknak, vakációknak, a napsugaras ábrándoknak. De nem baj, ez így a jó, hiszen egy mozgalmas évszak következik, legalábbis számunkra.

Újabb divatbemutatók, tervezgetések, egész napos mozgalmas tevékenységek vették kezdetét. Hogyha kíváncsik vagytok a Style Mile által tervezett ruhákra és az általam készített frizurákra, szívesen várlak benneteket az alábbi eseményekre. Mindenik rendezvény ingyenes, sőt, helyfoglalásokra is lehetőség van, amennyiben szóltok nekem előre.

fashion

Az első rendezvény már-már hagyománnyá nőtte ki magát városunkban. Ez az esemény ma,, vagyis vasárnap, október 27-én veszi kezdetőt 17:00 órától. A modellek haját természetesen én fogom elkészíteni. A téma a szecesszió. Kíváncsian várom jómagam is ezt a mai eseményt, mivel számos divattervező bemutatja ruháit, amelyeket ez a korszak inspirált.  https://www.facebook.com/events/475088955939337/?notif_t=plan_edited

A második rendezvény november 2-án lesz, a Scarlet caffe-ban. Erről az eseményről egy másik alkalommal részletesebben is írok.

Amint már említettem, igen mozgalmas ez az ősz. Tegnap is bemutatóztunk a Style Mile-al a Stúdió Színházban. Amint megkapom az ott készített képeket, megírom az élménybeszámolót is.

 

Puszifelhő

Divat a színpad mögött

IMG_6793

Sziasztok!

A múltkor megígértem, hogy beszámolok a Modern Mix divatbemutatóról. A Style Mile csapat nagy készülődőben volt azon a vasárnapon. Mindenki tudta a dolgát, mindenki tette azt. Fárasztó napnak néztünk elejébe, de valahogy mégis hamar eltelt az a néhány óra a színfalak mögött.

Az esemény augusztus 4.-én zajlott le a Kultúrpalotában. Számos marosvásárhelyi divattervező mutatta be kollekcióit ezen az eseményen. A nézőközönségben fiatalok és idősek várták türelmetlenül, hogy kezdődjön a show. A kivetítőn olvashattak információkat a kollekciókról és a divattervezőkről. Mi nem értük be ennyivel. Csatlós Orsolya felkonferálta mindenik kollekciót, hogy honnan ered, mi ihlette, kinek van tervezve. Ezzel kicsit kitűntünk a sorból, de legalább átadtuk az üzenetet.

Néhány órával ezelőtt a színfalak mögött…

IMG_6544      1097574_631770346841927_329792786_n

 A dolgok a terv szerint haladtak. A frizurák stílusa napokkal ezelőtt eldőlt, a smink is meg volt beszélve, már csak a kivitelezés maradt. Bordas Ginával nagyon jól együttműködtünk. Sorban ültek a székbe a modell lányok, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket. Csatlós Orsolya a felkonferáló szövegét gyakorolta, Máthé Annamária, a divattervezőnk vezette a főpróbát, magyarázta a mozdulatokat, öltöztetett. Minden az elvárt tempóba haladt, mondhatni zűrök, időeltolódás nélkül.

A bemutatott kollekciók és a hozzá eltervezett hajstílusok:

Purity kollekció:

IMG_6608 Ez a kollekció a tisztaságot, az ártatlanságot fejezi ki ebben a rohanó, botrányos világban. A ruhákhoz koszorút terveztem, amit Márkos Anna, vagyis anyukám készített el. Ezt a részt inkább rá hagytam, hisz ő a virágkötő és már évek óta ezzel foglalkozik. A koronát a modellek kibontott hajára helyeztük rá. Törekedtem a haj természetességére, meghagytam annak természetes esését.IMG_6606

IMG_6616

Az egyik modell lánynak természetes hullámos haja volt, azt meghagytam természetesen, a másodiknak laza hullámokat készítettem, míg a harmadiknak kiegyenesítettem, de úgy, hogy az ne legyen nagyon merev. 

  IMG_6797

IMG_6828

                                                                 (ilyen, ilyesmi koszorúkat rendelhettek tőlem, az ára 30, illetve 35 lej)

     A sport kollekció

IMG_6641

Ezt a kollekciót többször bemutattuk, már sokat olvashattatok róla. Most a sportosabb karakterére helyeztük a hangsúlyt, tehát a hajstílusok is sportosabban, egyszerűbbek voltak. A marosvásárhelyi Junior Kosár csapat néhány játékosa is hozzájárult a show sikeréhez, ugyanis 3 kosaras leányzót is modellként láthattatok.

44638_523504437715281_1124586523_n

                                      scissors1 IMG_6639

IMG_6636

Alkalmi kollekció

IMG_6751

Itt élhettem ki igazán művészi vágyaim. A ruhák maguk is gyönyörűek és különlegesek voltak, szóval megvolt a szabad kezünk, hogy szembetűnő, figyelemfelkeltő avantgárd frizurát és sminket alkossunk hozzá. Úgy érzem, hogy a küldetés sikeresen teljesítve volt.

Az alkalmi ruhák ”díszletéhez” tartoztak a kísérő fiatalemberek is, akik karonfogva kísérték a modelleket a kifutón.

IMG_6768  IMG_6764

IMG_6775 IMG_6796

IMG_6801 972324_565635656829461_1603582182_n radu stelian

Ez az esemény felejthetetlen élmény marad számomra és úgy érzem, hogy minden divatesemény után valamivel gazdagabb vagyok.

Ősszel újabb divatbemutató lesz, Szecesszió témával, már nagyon várom. Addig is ott vannak a heti look fotózások a Style Mile blogra.

Szép estét kívánok nektek. Ne feledjétek: megtalálhattok a Vogue szépségszalonban, programálasért hívjátok a 0741615215-ös telefonszámot! Szeptemberi promóció:

vogue kedv

Puszifelhő!

Paul Mitchell, szeretlek!

A ritka jelentkezésem oka nem a lustaság volt, hanem a sok dolog, előkészület, vásárlás, érdeklődés, mivel…SZALONBA KÖLTÖZÖM 😀

Végre eljött az idő. A sok gyakorlás, itthoni munka, klienskör fejlesztése meghozta a gyümölcsét. Nagyon izgatott vagyok, annyira, mintha a nyaralásom tervezném…

A szalon kiválasztása nagyon fontos lépés volt, alaposan át kellett gondolnom az előnyöket, hátrányokat, amelyeket a szalonok kínálnak. Több szépségszalont meglátogattam, míg végül megtaláltam „A SZALONT”

Számomra nagyon fontos volt a környezet, mármint a szépségszalon kinézete és, hogy a munkám egy világos, kevésbé zsúfolt, de ugyanakkor jól felszerelt helységben végezhessem. Erre mondhatjátok, hogy na de pretenciós ez az Ildi.

A másik mérvadó dolog a szalon termékei. Az egyik nagy oka annak, hogy sürgősen szalonban szerettem volna dolgozni, az a termékek minősége. Sajnos itthon nem érte volna meg anyagilag, hogy professzionális termékekkel dolgozzak, pedig a termék minősége nagymértékben meghatározza a frizura minőségét. Én, mint stylist nem csak a kliensek hajfazonjáért, frizurájáért felelek, hanem a hajuk egészségéért is. Szeretek olyan módszerekkel és termékekkel dolgozni, amely nem roncsolja a hajat, sőt segíti hogy visszanyerje egészségét, természetes állagát.

MEGTALÁLTAM A TÖKÉLETES SZALONT…

524162_164647480326435_518725107_n      562019_179718165486033_488980112_n

Augusztus 15-től a Vogue Beauty szalonban fogok dolgozni és a kedvenc, egyetlen olyan termékkel, amelyet szívből tudok ajánlani és eddig is ajánlottam mindenkinek: a Paul Mitchell termékcsaláddal.

A Vogue szalon címe: Piata Teatrului 5-ös szám, a  Marosvásárhely

Könnyen megközelíthető pontok:

  • A Színház tér háta mögött, a Luxor aluljáróán keresztül
  • A PC House-al szemben
  • A régi Carit-San-hoz közel
  • Az Aurel Filimon utcából is meg lehet közelíteni

És most a Paul Mitchell termékekről…

paul-mitchell-500

Történet:

Két vállalkozó szellemű ember: Paul Mitchell és John Paul DeJoria a múlt század derekán elhatározták, hogy létrehoznak egy egyedülálló, gyógynövényeken alapuló
hajápoló termékcsaládot. Tudták, hogy termékeik csak akkor lehetnek sikeresek, ha a fodrászok és vendégeik kiemelkedő eredményeket kapnak megfizethető áron. Erőfeszítéseiket siker koronázta, termékeik ismertté és elismertté váltak.

A két alapító már a kezdet-kezdetén elhatározta, hogy termékeiket soha nem fogják állatokon tesztelni. Ezenkívül, azt is eldöntötték, hogy a vállalkozásukat mindvégig családi tulajdonban tartják, ezzel biztosítva a folyamatos ellenőrzést a minőség felett.

Többféle gyógynövényt tartalmazó termékeinket úgy alkotjuk meg, hogy egy olyan elérhető luxust kapjál,amely gazdaságosan használható és hatékony választ ad hajápolással kapcsolatos kérdéseidre.
Bízd magad nyugodtan szakértő fodrászodra,aki mindig pont a megfelelőt ajánlja Neked.” 
Love, peace and happiness: Paul Mitchell és John Paul DeJoria

( http://www.bms-wellness.com/paul_mitchell.htm)

Termékek és termékcsaládok:

1.Paul Mitchell hajfestékek:

pmcolour_01    PaulMitchellCollage

  • Több mint 80 árnyalat, annak érdekében, hogy biztos a kívánt színt érje el a kliens
  • Méhviaszt tartalmaz, amely védi a hajszálakat a roncsolódástól és kinti hatásoktól
  • Rizs tejet tartalmaz
  • Rendkívül alacsony ammónia tartalom a többi festékhez képest

Én a Paul Mitchell hajfestéket használom már több mint egy éve és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. De erről már meséltem egy előző bejegyzésemben, amelyet a hajfestésről írtam.

2. Paul Mitchell hajápoló és styling termékek

      753     paulmitchel

Ebből rengeteg van minden hajtípusra, hajszínre.

  • Szőke hajra
  • Festett hajra
  • Zsíros hajra
  • Göndör hajra
  • Volumennövelő termékek
  • És még sorolhatnám…

Az alábbi linken megtaláljátok a termékcsaládokat és azok jellemzőjét: http://www.bms-wellness.com/pdf/PMLAKAT08.pdf

Én lemondtam az üzleti samponokról, balzsamokról, hajápolókról körülbelül egy éve. Valahogy nem találtam meg a megfelelőt belőlük:vagy korpás, vagy zsíros, vagy száraz volt a hajam, és ha zsírosodás elleni sampont választottam, akkor korpásodni kezdtem, ha korpa elleni sampont választottam akkor száraz volt a hajam és így tovább. Elegem lett.

Akkor szoktattam rá magam a professzionális termékekre és nagyon beváltak. Akkor lettünk én és Paul Mitchell elválaszthatatlan barátok.

3.  Awapuhi Luxus termék család  

awapuhi-wild-ginger

        

Erről mondhatom, hogy tényleg csodákra képes. Ennek köszönhetem a hosszú hajam. A vad gyömbére, keratinos Awapuhi termékeknek köszönhetem a hosszú hajam. Visszafordította a töredezés folyamatát és elértem, hogy elég, ha fél évente 1 centit vágatok a hajamból. Ez nem egy reklám, nem eladni szeretném ezeket a termékeket, hanem saját tapasztalataim írom le nektek.

A termékekről mindent megtudhattok az alábbi linken: http://www.awapuhi.paulmitchell.hu/press.html

És végül ,de nem utolsó sorban annyit mondhatok:  számomra nagy megtiszteltetés a Paul Mitchell termékeivel dolgozni. Számomra a fodrász szakma egy hivatás és jó érzés tudni, hogy olyan termékek állnak rendelkezésemre, amelyek megkönnyítik az én munkám és a kliensek mindennapjait.

Találkozunk a Vogue szalonban!

Hamarosan beszámolok a Modern Mix divatbemutatóról is.

Legyen egy kellemes hetetek!

Puszifelhő

Divatbemutató Tusványoson – Beszámoló

Sziasztok!

Ígértem egy beszámolót a Tusványoson lezajlott divatbemutatótól, nos, íme!

Egy kicsit megkésve írom, elnézéseteket is kérem emiatt. Sajnos rengeteg tennivaló volt az elmúlt időszakban, mivel a Modern Mix bemutatóra is készülnünk kellett, azon kívül, kliens egymás hegyén-hátán, szalonok látogatása, találkozó megszervezése egy non-profit szervezettel és így tovább. Ezekről az eseményekről is hamarosan írni fogok.

Collage76122036A képeket készítette: Kovács Levente

Amint már leírtam, ez volt az első divatbemutató, tehát kicsit lámpalázzal indultam neki az alkalomnak. Úton arra fele folyt az eszmecsere 2 divattervező (Ági és Annamari), egy fotós (Kovács Levente) és egy fodrász (én) között, szóval hamar elrepült az a három óra utazás. Első éjszaka a Fenyő szállodában szálltunk meg, Csíkszeredában, onnan mentünk le Tusnádra megnézni a színpadot es körülnézni a fesztiválon. 12 óra körül visszamentünk Csíkszeredába és egy pohár bor mellett megbeszéltük a másnapi prezentációt.

És eljött a nagy nap. Megismerkedtünk a modellekkel, akiket a szervezők biztosítottak nekünk, majd neki álltunk a készülődésnek. Egy fehér sátorban töltöttük el a röpke 3-4 órát a show előtt. Ment a frizurázás, sminkelés, öltöztetés. A hajakkal szerencsére időben megvoltam, próbáltam sportos-elegáns hajakat kitalálni, amelyek követik a haj természetes tulajdonságát, tehát az egyenes hajú modelleknek kifinomultabb, szabályosabb frizurákat készítettem, míg a hullámos hajúaknak, szeleburdibb, laza, természetesebbet.

A show előtt néhány perccel dőlt el, hogy én is felállok a színpadra és beszélek a Style Mile-ban végzett tevékenységemről. Hát, itt annyit mondhatok, hogy a frizurák jobban sikerültek, mint a beszédem. Eléggé lámpalázas voltam és túlságosan hírtelen jött. Olyan szörnyű azért nem volt…

Minden esetre jó élmény volt, a többi még sikeresebb lesz, hisz ez volt az első, ennél már csak sikeresebb és jobb lehet.

Ahogy véget ért a show és kicsit megpihentünk, lazítottunk, máris elkapott a fesztiválos hangulat. Még tini koromban minden fesztiválon ott voltam elejétől a végéig, szóval rutin feladat számomra az, hogy kitomboljam magam. Nagyon jó volt találkozni a régi, nem Marosvásárhelyi ismerősökkel, és valahogy jobban is esett a buli úgy, hogy azelőtt valamit alkottunk.

Hétfőn a Modern Mix divatbemutató is lezajlott a Kultúrpalotában, erről is hamarosan mesélek, ez már sokkal profibb volt, több kollekcióval, más készülődési körülményekkel.

Puszifelhő

Kihívás elfogadva

turv;nyos

Hogy miért ezt a címet adtam bejegyzésemnek? Mert 2013. július 26-án, pénteken, vagyis holnap lesz az első alkalom, amikor egy divatbemutatóra kell elkészítenem a modellek frizuráját. Gyors munkát, precíz munkát, jó ötleteket és rögtönzést igényel egy divatbemutató. A modelleket a Tusványos biztosítja, tehát a hajuk típusától, hosszától és formájától is függ, hogy végül milyen frizurával vonulnak fel a kifutón.

A divatbemutatóról:

A „Divat Depo” keretén belül fog lezajlani 14:00 órától. A Style Mile sport kollekcióját mutatják be a lányok, amelyről egy előző bejegyzésemben már meséltem, és a ReMese gyermek kollekciót is láthatjátok majd.

Nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy ilyen lehetőséget kaptam, és szívből remélem hogy sikeresen fog lezajlani.

Remélem, akik ott vagytok a fesztiválon megnéztek majd minket.

Hazatérésem után újra jelentkezem egy élménybeszámolóval.

Szép napot, hétvégét!

“Van az a pénz, amiért elrontják a hajam”

girl-screaming-300         mr bean      vicces_funny_000997

A fodrászat az a hely, ahol egy nő megszépül, ellazul és magabiztosabban jön ki onnan. A fodrászat ilyen hely KÉNE legyen. De sokszor sajnos nem így van.

Biztosan mindenkinek megvan a saját kis „horror története”, amikor nem volt megelégedve az eredménnyel. Egy kisebb kutatásom során megkértem 11 ismerősöm, hogy mesélje el az ő sztoriját. Ezeket olvasva, mosolyogva bólogattam, csóváltam a fejem és elgondolkodtam, hogy vajon mi is az oka ezeknek a bakiknak. Először idézem ismerőseim történetét, majd felvázolom a lehetséges okokat. Ezek a történetek segítségünkre lehetnek abban, hogy megpróbáljuk elkerülni azt, hogy szomorú arccal távozzunk fodrászunktól.

1. “Úgy négy éve történt, hogy majdnem sírva jöttem ki a fodrásztól, mivel pont olyan frizurát alkotott, amilyent mondtam, hogy nem szeretnék. Ennek az lett a következménye, hogy legalább két évig nem mentem fodrászat közelébe.” -Vera

2. “-A legrosszabb élményem 2004 február 14-én történt, a nővérem eljegyzése napján. A fodrász becsavarta a hajam hatalmas csavarokkal, amit végül nem rendezett el és túlságosan feltupírozta a hajam. Úgy néztem ki, mint Peggy Bundy karikatúrája 14 éves formában.” 

– Egy másik fodrász, aki nem tartozik szalonhoz, átlagban elmegy a kliensekhez, nagyon sokat vágott a hajamból. Törésekért nem kellett volna több mint 15 centit levágjon a hajamból. Emellett, szabályos háromszögformát adott neki. Mindezt anélkül, hogy megkérdezett volna.

    – A jelenlegi fodrászom 2007 december 31-én, szilveszterkor rontotta el a hajam.. Kinyomtatott fényképet vittem, mert egy féloldalas bretont szerettem volna. Háromszög lett belőle, és nagyon rövid. Megbocsájtottam neki, mert rendes volt és nem kellett kifizessem.” – Beáta

3. “Egyetlen történetem van, ami nem is annyira horror, mivel számítottam rá. Körülbelül egy éve, fejembe vettem, megtincseztetem a hajam szőkére. Az volt a félelmem, hogy, mivel barna a hajam, lehet, hogy a szőke festék megsárgul majd, és nem lesz igen esztétikus, szóval szőke helyett sárga lesz:)). Meg is kérdeztem a fodrászt, mielőtt elkezdte volna a munkát, hogy ugye nem lesz olyan sárga?! Azt mondta, hogy nem, es en rá is hagytam. Tényleg sárgás lett és ráadásul 100 lejt kellett fizessek az egészért.” -Orsika

4. “Konkrét horror történetem nincs, de fordult már elő, hogy a fodrász az én elképzeléseim helyett az övét hajtotta végre a hajamon” – Andrea

5. “Le akartam vágatni a hajamból úgy, hogy formája is legyen, vagyis enyhén menedékes félkör alakú legyen, mert már meguntam a vonal egyenesre vágott hajat. Anyum mondta, hogy Dicsőben nyílt egy új fodrászat es a fodrásznő pedig olcsón es jól dolgozik. Elmentünk hozzá és legalább 20 percen keresztül faricskálta a hajamat, feltűzte, rétegenként vágta. Nekem már akkor feltűnt, hogy mégis mi van ezen annyi munka, mikor szerintem ez a legegyszerűbb frizura, amit kérni lehet. Úgy elrontotta a hajam, hogy mikor megláttam elsírtam magam.  Kb. ilyen formára vágta a végét:” —v—“, vagyis a két oldalán egyenesre és középen pedig meghagyta hosszan V formába. Visszamentünk reklamálni és valamit javított rajta, de csak ronda maradt. Fél évig csak kontyba hordtam a hajam…. “ -Eleonóra

6. “Egyszer igazítást kértem, de nagyon levágták a hajam, azt is amit nem kellett volna” Mónika

7.”Mondtam, hogy vágjon le kicsit és mikor megláttam, hogy majdnem a kétszeresét vágta le rosszul lettem:)))”– Bea

8. “Nekem egyszer rontották el, vagyis hát mindenkinek tetszett csak nekem nem :)). Egy szimpla fél konty féle akart lenni, de nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna és mivel már nem volt idő újra csinálni, muszáj volt azzal a frizurával menjek a konfirmálásra.” – Izácska

9. “Bretont akartam vágatni, és olyan bretont rittyentett nekem anyum volt fodrásznője, hogy két napig sírtam, aztán megint hajat kellett vágassak (ezúttal más fodrásznál).”-  Izabella

10. “Úgy 4-5 éve, rontották el a hajam, olyan kicsi bretont vágtak, hogy felfele állt két tincs belőle. Azóta fodrászt váltottam.” – Adél

11. “Pesten a bio hajaszalonokba durván ne menjen senki, vagy ha otthon nyílt vagy nyílik, oda se, mert olyan, mintha egy gyorkskajáldában lennél, csak a tét nem a kaja minősége,  hanem a frizurádé. Olyan bretont vágtak nekem, hogy utána itthon kellett nekimenjek ollóval . Meg a termékek, amiket használnak, iszonyat rossz hatással vannak a hajra, az enyém legalábbis két óra után úgy nézett ki, mint aki évek óta nem mosott hajat. ” 

Amint láthatjátok, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl sokat kivágnak a hajukból, bretonjukból. Ez a leggyakoribb panasz és tudjuk, hogy ami le van vágva, az már le van vágva. Az én történetem is hasonló: túl sokat vágtak ki a hajamból, nem tetszett a formája, vagy elégették a tincseim szőkítés közbe. Sajnos elég sokszor voltam elégedetlen az eredménnyel.

Kinek a hibája?

Legtöbbször a fodrászé, de néha a kliensé is lehet. Ha színben, vagy szőkítésben nem érjük el a kívánt eredményt, azt a fodrász szakmai tudásának hiánya okozza. Vannak esetek mikor nem lehet elérni a kívánt eredményt, de hatékony kommunikációval a kliens tudtára lehet adni, hogy mik az alternatívák.

Azt, hogy miért nem vág a fodrász annyit, amennyit a kliens kér, nem tudom. Talán unják, túl sok kliens várakozik odakint, sietnek, túl magabiztosan, vagy bármi más, de szinte sosem a szakember tudásának hiánya.

Az örökös dilemma:

Egy kicsit szeretném megközelíteni a fodrászok szempontjából is a problémát. Vannak esetek, mikor a kliens kérése nem előnyös a hajára nézve, vagy nagyon megviseli a haját a folyamat. Ilyenkor mit kell tenni? A kliens akaratát teljesíteni? Vagy ne?

Nem rég egy kisebb párbeszéd során azt mondta nekem valaki, hogy „Há de miért panaszkodik? A fodrász csak jobban tudja mi kell a hajnak, mint a kliens.” És legtöbbször így is van.

Véleményem szerint az volna az etikus, ha minden fodrász felvázolná a lehetőségeket, érvekkel alátámasztaná, hogy ez miért nem előnyös, az miért volna jobb, de ha a kliens mindenképp ragaszkodik egy bizonyos dologhoz, még akkor is ha tudja a hátrányait, akkor azt kell csinálni. Ha a kliens megbánja, akkor sem hibáztathatja a fodrászt, hisz ő elmondta a hátrányokat is.

Sajnos ez az arany középutat kevés fodrász alkalmazza.

Két típusú szélsőséggel találkozhatunk, az etikus középút helyett:

  1. Mindent megcsinál, amit kívánsz, nem számít, hogy előnytelen, vagy megtöri a hajad és rosszabb lesz, anélkül, hogy figyelmeztetne a következményekre és egy előnyösebb alternatívát kínálva.
  2. A kliens kérését nem tartja jó ötletnek, ezért se szó, se beszéd, azt csinálja ami szerinte jó, anélkül, hogy megbeszélné a kliensekkel.

Én úgy gondolom, hogy a fodrász szakmai tudásának hiányán és ügyetlenségén kívül, ez a két ok, amely miatt léteznek elégedetlen kliensek.

Én, bár még pályafutásom elején vagyok, megpróbálok az arany középúton maradni és ügyelni arra, hogy mindig hatékonyan elbeszélgessek a kliensekkel.

És végül, de nem utolsó sorban, íme néhány vicces kép, ami ide vág.

64076_484805618237966_247215838_n 85851  537547_10150976569918679_2133475080_n 1318961735-O_0MK2 1335726603034_2440063 demotivation-posters-auto-352879

Munkáim-update

Sziasztok!

Egy kis ideje csend volt a blogon, elnézést is kérek érte. Szerencsére ennek oka a sok munka volt. Hogy miért szerencsére? Mert szeretem amit csinálok. A közeljövőben tervezem, hogy szalonba dolgozzak. Arról, hogy melyik szalonban és mikor, még nem tudom, de amint pontos információim lesznek, tudatom veletek.

Íme néhány ízelítő a közelmúltam készített frizurákról.

1. Hajvágás

Ahogy a kliensem kérte: Tépett, menedékes, féloladalas bretonnal

2013-06-05 15.43.022013-06-05 15.43.252013-06-05 15.43.41

2. Hajvágás

Elől hosszabb, hátul rövidebb, tépett.

2013-06-05 20.44.102013-06-05 20.44.172013-06-05 20.44.23

1. Alkalmi frizura

Laza hullámok, elöl egy kis fonás masnival megtűzve.

2013-05-25 09.07.54

2. Alkalmi frizura

Íves hullámok, elöl hátra tűzve.

2013-06-07 15.59.09 2013-06-07 15.59.14 2013-06-07 15.59.21 (1)

Konty

Elegáns, laza, fülek takarva

csilla

Balerina konty

Nem csak elegáns öltözethez

hajj1

Hamarosan újra jelentkezem egy kisebb kutatásom részeredményével. Puszifelhő!

Hajfestés okosan

2b206945e7a1426e72f7673b3a4b8448

A XXI században rengeteg nő festi a haját. Van aki azért mert őszül, van aki egyszerűen csak a változásra vágyik. A csillagos ég a határ. Már egy jó ideje nincsenek akadályok. A vörös hajú fekete lehet, a barna szőke, a szőke vörös, vagy a szivárvány bármelyik színe.

Választékban sincs hiány. Mindenik hajfesték hosszantartó csillogást, egészséges hajat ígér. Egyikben argán olaj található, másik kreatin formulás, harmadik már folyékony aranyat tartalmaz. És erre azt kell, hogy mondjam: marketing! Idézem Jeff Bezos-t: „A reklámozás az az ár, amit azért kell megfizetnünk, mert termékünk vagy szolgáltatásunk csak középszerű.”

Én személy szerint legalább 7 éve festem a hajam és már minden színt kipróbáltam: feketét, sötét barnát, közép barnát, világos barnát, réz vöröset, pirosat, sötét szőkét, platina szőkét. Tehát sokat tapasztaltam a saját (fej)bőrömön. De amit régebb nem láttam: szakmai szemmel a dolgokat.

A fodrász az az ember, akire rábízod a hajad, feltételezed róla, hogy mindent tud, ami a hajaddal, annak színével kapcsolatos. Normális esetben így is van, de sajnos túl sok a példa az ellenkezőjére. Sokan panaszkodnak rá, hogy otthon házilag, vagy a fodrásznál történt folyamat során nem a kívánt hajszínt érték el, hogy kiszáradt a hajuk, hogy megtöredeztek, vagy épp leszakadtak hajszálaik, vagy elkezdett hullni a hajuk, és így tovább, és így tovább.

Ennek több oka lehet: a „szenvedő alany” tudatlansága, a fodrászé, a termék gyenge minősége, és még sorolhatnám.

red_hair_beauty_3

Azért, hogy segítségetekre legyek, felsorolok néhány jó tanácsot, alapinformációt, amely segíthet az ilyen típusú problémák elkerülésében:

1. A professzionális festékek jobbak, mint az üzleti festékek

Ezt persze nem lehet MINDIG konkrétan kijelenteni, de legtöbb esetben igen. Egy jó minőségű professzionális festék JOBB, mint egy drágább kategóriájú üzleti. És, hogy miért?

–          A professzionális festék színskálája sokkal terjedelmesebb, ami nagyon fontos, ahhoz, hogy a kívánt színt elérjük

–          Az üzleti festék használata esetében nagyobb a valószínűsége, hogy nem a kívánt árnyalatot érjük el. Ez persze megtörténhet a professzionális festékek esetében is, de ott már bátran foghatjuk a fodrászra.

–          Az üzleti festékek a reklámokkal manipulálnak minket, nem az összetevőket fizetjük meg, hanem a marketingjüket, míg a professzionális festékeknek, (azoknak, amelyeket nem lehet üzletekben megtalálni) a minőségéért fizetünk.

2. Ha az üzleti festéket választjuk, NE a festék dobozán lévő kép szerint válasszunk színt!

Ilyen esetben mindig nézzük meg a termékcsaládhoz járó katalógust és a kiválasztott szín számát! 1-es a legsötétebb, a fekete és a 10-11-es a legvilágosabb általában. Ha üzleti festéket akarunk venni, nem árt, ha utána olvasunk fórumokon, hogy másoknak mennyire vált be az adott termék. (pl. a L’oreal Recital Preference-ről és a Casting Creme Gloss-ról azt írták fórumokon, hogy mindig sötétebb árnyalat jön ki, mint a képen, katalógusban, ezért mikor én vettem ilyen hajfestéket, én is egy árnyalattal világosabbat választottam.  Jól tettem)

3. Ne dőlj be a TV reklámoknak!

4. A hajfestést nem mindig a hajtőtől kezdjük.

Ezt sajnos sok fodrász sem tudja, vagy nem alkalmazza. Abban az esetben, ha először festesz hajat, először a hajhosszra kend fel, mert a hajtő része melegebb és ott intenzívebben dolgozik a festék. Ezért van az, hogy néha a hajtőnél világosabban, vagy sötétebben jön ki a szín, mint a hajhosszon!

5. A sötét szőke (6-, 7-, 8-as árnyalatú) hajra, ha hamvas, kék árnyalatú festéket kensz, (az üzletekben „ash blond” néven található), könnyen megtörténhet, hogy a hajad zöldes árnyalatú lesz! Világosabb szőke hajnál ez nem érvényes.

6. NE szőkíts hajat otthon!

7. Jól válaszd meg a fodrászod! Sajnos sok esetben a fodrász kurzusokon is helytelenül, vagy egyáltalán nem tanítják meg a színelméletet, a hajfestés és szőkítés folyamatát.

8. Ne bízz az ammónia mentes, TARTÓS hajfestékekben!  (Ezt nem a színezőkre értem, ezért is hangsúlyoztam ki a „tartós” szót)

Azokban a hajfestékekben, amelyekben nincs ammónia, pl. az INOA, kell, hogy legyen valami más, ami helyettesíti azt és nagy a valószínűsége annak, hogy az még egészségtelenebb. Az ammónia legalább elpárolog. Fórumokon véleményeket olvastam az INOA-ról és nagyon sokan panaszkodtak, hogy megtörte hajukat, szárazzá és fakóvá tette. Persze, a vélemények eltérőek, sokan dicsérik is, de árban és minőségben is vannak sokkal jobb és kíméletesebb ammóniás festékek.

9. Ha már fested a hajad, használj a festett hajnak megfelelő termékeket! Elengedhetetlen a balzsam használata a festett hajnál. Ha sampont és balzsamot vásárolsz, válassz minél alacsonyabb PH értékűt.

10. Ha először festesz hajat, csinálj allergia tesztet!

11. Ne igyál előre a medve bőrére! Egy festékről nem lehet azt mondani, hogy jó, rögtön, ahogy lemosod. Mondd azt, hogy jó, ha néhány hét múlva nem kopott, töredezett és száraz a hajad!

12. A legkényesebb szín az intenzív vörös.

Minden hónapba frissíteni kell a színt az egész hajhosszon, tehát ha nagyon hosszú hajat is akarsz és intenzív vöröset is, hát valamelyikről mondjál le. (Én nem kaptam meg azt a vörös festéket, ami ne kopott volna, pedig szinte mindent kipróbáltam. )

Hajfestékek, amiket ajánlok, és amiket nem:

whiteee

– A L’oreál Récital Préférence-ben ebben a hónapban csalódtam. Régebb használtam a sötét barna árnyalatot, később egy vörös árnyalatot is, és mindkét esetben gyönyörű fénye, kellemes tapintása volt a hajamnak. Azóta megváltoztatták a csomagolását és, ha jól tudom, az állaga is más lett. Nekem most nem jött be, bár a színe jól kijött és egyenletesen be is fogta, de két hét után a hajvégeim szörnyen szárazzá váltak és nagyon megtöredeztek.

A Kallos hajfestéket én egyszer próbáltam, nagyon rég, de nem emlékszem, hogy milyen volt. Anyum viszont évekig azt használta és nagyon megritkult a haja. A barátnőmnek hullni kezdett tőle. Túl szép volna, ha azért az árért cserébe minőséget is kapnánk.

A Brilliance hajfesték a Schwarzkopf-tól volt az a hajfesték amely az intenzív vörös hajra csábított engem. Maga a szín jól kijött, de nagyon kiszárította a hajam és hamar kifakult.

A Casting Créme Gloss a L’oreál-tól hosszantartó fényt adott a hajamnak és nem is roncsolta. Azt hiszem egyszer használtam. Ammónia nélküli és csak színező, állítólag, de az eredeti színed már úgysem kapod vissza.

A Paul Mitchell professzionális termékcsalád festékeivel vagyok megelégedve. Amíg azzal festettem a hajam nem voltak szárazak a hajvégeim, nagyon tág a színskálája és nem olyan erős. Sokkal kevesebb ammóniát tartalmaz, mint a többi festék, víz alapú, méhviaszt tartalmaz, amely védi a hajat. Azt hiszem, ez az egyetlen olyan festék, amelyről csak jót olvastam fórumokon. Árban magasabb, mint a többi festék, Marosvásárhelyen egyetlen egy fodrász használja. Bővebben egy következő bejegyzésemben írok erről a termékcsaládról. Egyetlen hátránya, hogy nem minden szín fogja be az őszhajszálakat.

Két olyan festék van, amelyet használtam, de nem tudok állást foglalni: A Garnier Color Naturals és a Syoss. Mindkét festéket egyszer, vagy legfeljebb kétszer próbáltam, elégedett voltam, de „hasra nem estem”, és mivel nem használtam huzamosabb ideig nem tudom megmondani, hogy mennyire ártalmas, mennyire roncsolja a hajat. Maga a szín az jól kijött.

Remélem, hogy használható információkkal szolgáltam ma nektek. Amennyiben volt valamilyen negatív, illetve pozitív élményetek valamilyen hajfestékkel, azt osszátok meg velünk is commentben.

Hamarosan újra jelentkezem. Vigyázzatok a hajkoronátokra és magatokra.

Íme még egy kis szórakozás: Style Mile Giveaway https://www.facebook.com/photo.php?fbid=474810789259831&set=a.363707107036867.84062.309082825832629&type=1&theater

Ha tetszik a blúz, az utasításokat követve a tiéd lehet!

Puszifelhő

Hajhullás: okai és kezelése

hajhullas2

A hajhullás igen gyakori és kényes probléma a nők, és a férfiak életében egyaránt. Nekem személy szerint nem volt ilyen problémám, de sok, hozzám közel álló személynek igen, ezért hosszú dokumentálódás után, az összeszedett információval szeretnék segíteni rajtuk, és mindenkin, aki a hajhullás ellen küzd.

Minden probléma megoldásához fel kell kutatni a probléma forrását, okát.

A hajhullás okairól és az erre hatásos megoldásokról hosszú időn keresztül olvasgattam weboldalakon, könyvekből, blogokon, szakemberek és „áldozatok” tanácsait is meghallgattam, ahhoz, hogy egy átfogó, ugyanakkor általános képet kapjak róla

A hajhullás okai:

A hajhullást számos külső és belső tényező okozhatja:

1. Vitaminok hiánya:

A vas, az A, B, E, F és H vitaminok hiánya okozhat hajnövekedéssel kapcsolatos rendellenességet és hajhullást. Ezt természetesen kiválthatja a nem megfelelő táplálkozás, a nem ésszerűen megtervezett fogyókúra és az idő hiánya is, amely miatt képesek vagyunk elhanyagolni az étkezést. Mindez közvetlen hatással van hajunkra, annak minőségére, élettartamára.

Tehát: Fontos az egészséges, vitamindús táplálkozás.

2. Fehérjehiányos táplálkozás

Hajhullást okozhat a vegetáriánus étrend is, vagy a drasztikus diéta.

3. Vérszegénység

A vérszegénység is okozhatja a hajhullást, amelynek ismert tünetei közé tartozik az enyhe fáradékonyság, belső nyugtalanság, feszültség, sápadtság, száraz bőr, törékeny körmök és a hajhullás.

4.Környezeti tényezők

A levegő szennyezettsége, a városi por, nyáron az erős UV sugárzás, a sós klóros víz, az évszakváltozás, sapkaviselet mind rossz hatással lehet hajunkra és fejbőrünkre.

5. Betegségek:

Különböző betegségek, gyulladások is okozhatnak hajhullást. Ezek közül felsorolok párat:

  • Pikkelysömör
  • hosszantartó láz
  • helyi fertőzések
  • gyulladás (fog, mandula, arcüreg, vese stb.)
  •  hormonális problémák
  • a fejbőr gombás fertőzése: ( általában serdülőkor előtti gyerekeknél)
  • Pajzsmirigy alul és túlműködése
  • alacsony vérnyomás
  • műtétek
  • Skarlát, Agyhártyagyulladás
  •  idegrendszeri zavarok
  •  belső-elválasztású mirigyek zavarai

6. A szervezet elsavasodása

Az állandó fejfájás, fáradékonyság, karikás szemek, szájszag, lepedékes nyelv, sok mitesszer, gyomorégés, fogszuvasodás, gombásodás illetve a hajhullás mind-mind a szervezet elsavasodására utal.

Hatását ellensúlyozhatjuk. gyümölcsök, zöldségek, buborékmentes, tiszta víz fogyasztásával.

7. Gyógyszerek

Különböző gyógyszerek mellékhatása közé besorolható a hajhullás. Íme, néhány gyógyszer, amely hajhullást okozhat:

  • véralvadás gátló szerek szedése
  •  fogyókúrás gyógyszerek
  •  szervezetednek nem megfelelő fogamzásgátló tabletta
  • fogyókúrás gyógyszerek
  • anabolikus szteroidok (felépítő szteroidok, teljesítményfokozó anyagok)
  • koleszterincsökkentők
  • gyulladáscsökkentők
  • antidepresszánsok
  • szív és vérnyomás gyógyszerek

8. Androgén hormonok

Az androgén hormonok férfii hormonok, a férfi nemi jelleg kialakulásáért felelős. Ez a hormon a női szervezetben is jelen van, ennek túltengése hajhulláshoz vezethet.

A változó korral a női nemi hormonok szintje, különösen az ösztrogéné, csökken a szervezetben, ugyanakkor megemelkedik az androgénok szintje. Ez okozza a hajvesztést.

Klimax előtt is megtörténik, hogy valakinek több ilyen hormont termel a szervezete, amit erősebb testszőrzet, mélyebb hang is jelezhet. Megoldást jelenthet a női nemi hormonok pótlása fogamzásgátló tablettával.

 9.  Stressz

A stressz TÉNYLEG okozhat hajhullást! Ha hirtelen kezd el hullani a hajad, vagy foltokban, akkor lehet arra gyanakodni, hogy a bajt a stressz váltja ki.

10. Terhesség

A terhesség, nagyon megviseli a szervezetet. Sok terhes nő, kismama küzd hajhullással. Ennek több oka lehet: szervezet raktárainak kimerülése vagy vas, cink, vitaminhiány is okozhatja Ez a fajta hajhullás nem kóros, normális esetben átmeneti, megszűnik.

 11. Öröklődés

A hajhullás öröklődik. Ezt férfias tipusú hajhullásnak nevezzük, amely elsősorban a homlok két oldalán és a fejtetőn jelentkezik. Találkozhatunk ilyen jellegű hajhullással a nők esetében is, ez először a fejtetőn jelentkezik. Először vékonyabbak lesznek a hajszálak, a haj élettartama rövidül, majd megkezdődik a ritkulás folyamata is

12. Hajviselet

A szoros kontyok, lófarkak NEM egészségesek! Ha sokszor viseled így a hajad, fennáll a veszélye, hogy a hajhagymák a folyamatos húzástól elgyengülnek, és egyszerűen kikopnak a helyükről. Ugyan ez a „mellékhatása” az afrofonatnak és a felvarrt póthajnak is, főleg, ha nem megfelelő módon van kivitelezve.

13. Nem megfelelő kozmetikai szerek/kezelések

Ma már természetes, ha egy nő festi a haját. Márkás, jó minőségű alapanyagok használatával és megfelelő alkalmazással ritkán fordulnak elő problémák, de ebben az esetben is előfordulhatnak. Egy rossz minőségű, vagy egy lejárt szavatossági idejű festék drasztikus hajhulláshoz vezethet!

A nem megfelelő sampon, balzsam, hajlakk is kiválthatja! Csajok, ne a hajatokon spóroljatok!

És most a megoldás…?

Szép és jó volna, ha egyértelműen meglehetne fogalmazni a megoldásokat is, de sajnos nem lehet. Minden probléma valamilyen szinten egyedi, mindenkinek más módszer jelenti a megoldást. Sok esetben nem a tünetet, hanem azt a problémát kell kezelni, amely okozza a bajt.

Vannak hajhullás elleni samponok, kezelések, vitaminkapszulák is, számtalan, csak meg kell találni a megfelelőt.

Számos fórumon kutakodtam, ismerőseimtől kérdezősködtem, hogy mi az, ami bevált a probléma orvoslására.

A magyarországi fórumokon a Bánfi hajszeszt és a Revalid kapszulát és sampont  dicsérik legtöbben. (A Bánfi hajszesz Marosvásárhelyen is beszerezhető, pl. a Merkur áruházban.)

Többen elégedettek a a Nizoral termékekkel, egy nagyon jó ismerősöm problémáját pedig a Herba Vita Hajszesz orvosolta. Ezeknek a termékeknek utána lehet nézni, mert barátunk a Google 🙂

Házi megoldások:

Míg egyesek a tudományra, gyógyszer-és vegyésziparra bízzák a hajhullás problémájának megoldását, mások a házi készítményekre esküsznek. Rengeteg ilyen recept létezik, csak bírja az ember olvasgatni és kipróbálni őket.

Amit én ajánlok:

Ricinusolaj pakolás:

Serkenti a hajnövekedést, erősíti a hajhagymát. Összekeverve tojássárgájával és argán olajjal kiváló hajmaszkot kapunk.

Elkészítés: egy tálban összekeverjük a tojássárgáját a ricinusolajjal és az argán olajjal. Ezzel bekenjük a hajtöveket (én hajfestő ecsettel szoktam, de lehet fogkefével vagy akár kézzel is), majd a haj hosszán is eloszlatjuk.

Maximum 2-3 órát hagyjuk, majd jól lemossuk. VIGYÁZAT: Ne hagyjuk többet pár óránál, mert hajhullás, vagy még agresszívebb hajhullás lehet a vége!

A pakoláshoz más összetevőket is hozzáadhatunk, már csak fantázia kérdése: pl. mézet, kókuszolajat, stb

Rengeteg házi készítésű hajpakolást olvashattok különböző oldalakon, már csak ki kell próbálni.

Remélem ezzel a rövid felvilágosítással tudtam segíteni azoknak, akik a hajhullással küszködnek, vagy legalább egy pozitív lökést adni ahhoz, hogy jobban utána nézzetek az adott problémának.

Ha tudtok bármilyen bevált módszert a hajhullás ellen, írjátok le a shinyscissors@yahoo.com email címre, vagy írjatok hozzászólást, hogy másokkal is megoszthassam a már bevált megoldásokat.

Kellemes hétvégét! Hamarosan újra jelentkezem!

Puszifelhő!

.